3. fejezet
Bujdosás és beszámoló

A két fiatal még éppen időben lépett le a színhelyről, mert egy csapat feléjük tartott. Egy pillanat alatt megérkeztek a biztonságot jelentő falak közé, de hogy hova, azt nehéz lett volna megmondani a sötétség miatt. Harry felismerte a bútorokat, de semmi biztosat nem tudott búvóhelyük állapotáról. A pálca fényénél körbenézve mindent úgy talált, mint amikor olyan sietve elhagyták a házat. A padlót vastag porréteg borította jelezvén, hogy régen jártak itt utoljára.

- Mi ez a hely, Harry? Még a hátamon is feláll a szőr. Ez hátborzongató - nézett körbe a sötét házban.

- Ez a régi főhadiszállás. A Főnix Rendjének főhadiszállása és már az én házam. - Szomorúan hajtotta le a fejét, mert itt minden Siriusra emlékeztette. Alex ezt észrevette és bátorítóan a vállára tette kezét, majd megszólalt.

- Nem tudom, hogy ő kicsodád volt, de biztos neki is hiányzol. - Megengedett egy halvány mosolyt Harry felé, aki úgy érezte egy újabb baráttal gazdagodott. Felmentek a lépcsőn, egyenesen Harry régi szobájába. Ott semmi nyoma nem volt idegen kezek kutatásának.

- Ma éjjel itt alszunk. - Rámutatott két ágyra, és ugyanazzal a lendülettel le is huppant az egyikre.

- Volt más oka is, hogy idejöttünk, mint a biztonság? - érdeklődött Alex, helyet foglalva a másik ágyon.

- Volt. - Azzal elővette pálcáját. – Invito Sirius ikertükre - suttogta a semmibe.
Hirtelen egy kis tükörféleség repült be a szobába és pottyant le Harry ágyára. Kézbe vette és elkezdte nézegetni. Számtalan Siriusszal kapcsolatos régi emlék idéződött fel benne. Merengéséből egy halk hortyogás zökkentette ki. Átnézett a szomszédos ágyra, ahol a békésen alvó Alex feküdt teljes nyugalommal. Lassan Harry is álomba szenderült, nem aggódva a holnap miatt.

Hajnalban arra ébredt, hogy valami iszonyatosan égeti a nadrágzsebét és erre felpattant. Kiszabadította zsebéből az apró tárgyat, ami nem volt más, mint az ötödikben kiosztott galleon, rajta egy kis üzenettel. „HOL A FÉSZKES FENÉBEN VAGY?!” Harrynek azonnal leesett.

- Ó a francba!... A rohadt életbe!... Basszus ilyen nincs! Alex ébredj! - kiabálta idegesen a másiknak, de ezzel nem is kellett volna foglalkoznia, mivel az említett már álmosan dörzsölgette szemeit.

- Mi van? Megtámadtak, vagy mi? - nézett körbe értetlenül és Harry arcát kezdte fürkészni.

- Rosszabb, elfelejtettem üzenni nekik! - mondta kétségbeesetten, mire a másik feltette a legalapvetőbb kérdést.

- Kiknek? - Majd nagy szemeket meresztve kibökte. – Mondd, hogy a barátaid nem vártak rád egész éjszaka?! Ez nem igaz, van fogalmad, milyen idegesek lehetnek? Gyerünk gyorsan, ami kell, szedd össze, és induljunk. - állt fel és keresett valami tárgyat, amit megbűvölhet. Eközben Harry végigtrappolta a házat nyomok és használható holmik után kutatva. Éppen elhaladt az előtt a szoba előtt, amiben a Black családfa volt. Nem bírta megállni, hogy be ne menjen. Megállt a kiégetett folt előtt, ami alá Sirius neve volt írva. Épp végigsimított a sérült kárpiton, mikor Alex belépett a szobába.

- Kész vagyok, már csak a hely kell… hűha… - Körbenézett a falakon szereplő nevek sokaságán. – Szép kis családfa, bár látom itt is voltak fekete bárányok - nézett mereven a kiégetett részekre.

- Igen, de ezek inkább fehérek voltak, nem feketék - javította ki elbambulva.

- Szép mondhatom, csak azért kitagadni valakit, mert nem abban hisz, amiben te! - merengett el. Erre Harry felkapta a fejét.

- Mégis mire gondolsz? - nézett értetlenül. – Ha fordított helyzet állna elő és a családomban, valaki sötétvarázsló lenne, valószínűleg ugyanerre a sorsra jutna! - morogta miközben a falra mutatott. Alex megrázta a fejét.

- Nem érted mire gondolok, igaz? Mindennek a mozgatórugója a szeretet, aminek az eredője a család. Tehát nem tudom felfogni, miért tagadja ki valaki a saját gyermekét csak azért, mert az másban hisz! - kezei ökölbe szorultak és arcvonásai megfeszültek. Harry nem tudta mire vélni ezeket a reakciókat – Talán vele is ez történt? - gondolta magában.

- Itt az élő példa, őt kitagadták - mutatott Sirius nevére. – Ellentétben a testvérét, Regulus Arcturus Blacket nem, ezt fel… - Nem bírta befejezni, mert a Kis Túlélő akkorát visított, amitől egy csapat vérfarkas is elmenekült volna.

- Reg… Regulus Arc… R.A.B, megvan! Ezt nem hiszem el! Juhé…

- Harry örömtáncot lejtett a felismerés örömétől.

- Valami jót mondtam? - gondolkozott el. Ám ekkor Harry már lefelé rohant az emeletről egyenesen a konyha felé. Elhaladtában olyan zajt csapott, hogy Mrs. Black képe irdatlan rikácsolásban tört ki.

- Mocskos csőcselék… senkiháziak… ellepték az otthonomat… - Harry intett egyet a pálcájával mire a portrét takaró függönyök behúzódtak.

- Ez már nem a maga háza, vén szipirtyó! - morogta maga elé félhangosan és tovább indult eredeti útjicélja felé. Közben Alex is beérte és kíváncsian követte a fiút. Amint leértek Harry elkiáltotta magát.

- Sipor… Sipor gyere ide, de azonnal! - Erre egy pukkanással megjelent egy öreg, mogorva házimanó. Régi úrnőjéhez méltón morogta maga elé kis monológját, amit a fiúk figyelmen kívül hagytak.

- Sipor, válaszolj a kérdésemre, de csak az igazat mondhatod! - parancsolt rá a koszos ki lényre. Előkapta zsebéből a hamis horcruxot, majd a manó orra elé dugta.

- Láttál ehhez hasonlót a házban? Esetleg Regulus bízott rád valami nyakláncot, ami hasonlít ehhez? - hadarta izgatottan és remegő kézzel. A manó megbabonázva figyelte a kis arany függőt. Majd könnyekben tört ki és krákogó hangon belekezdett monológjába.

- Sipor látta a medált, úrfi. Regulus gazda bízta rá Siporra, mielőtt… szegény gazdám megölték… - A manó elakadt a mondandója közepén és szinte fuldoklott a feltörő sírástól.

- Nyugodj meg és mondj el mindent, amit a láncról tudsz! - mondta Harry, ezúttal már kicsit megértőbben. Tudta, hogy jelen helyzetében dühöngéssel semmit nem oldhat meg. A manó lassan megnyugodott, és folytatta.

- Gazdám rábízta Siporra a nyakláncot, hogy pusztítsa el. Betörtek a házba és megölték az úrfit… lemészárolták… Aztán Sipor megpróbálta elpusztítani a medált, de nem ment… Ez a lánc nem gonosz - mutatott a Harry kezében lévőre. - De a másik, amit Regulus gazdám adott, nagyon is gonosz… és… és nem sikerült elpusztítani. Sipor megbüntette magát sokszor… nagyon sokszor, de nem tudta tönkre tenni, ezért eldugta, hogy senki ne találhassa meg. Aztán Sirius gazdám hazajött, és az úrék meg az a Rend beköltöztek. Takarítottak és minden családi ereklyét kidobtak. - Harry azt hitte, elájul. – Kidobták volna? Ez lehetetlen! Itt volt a kezünkben és mi kidobtuk?! - hitetlenkedett magában, de figyelmét újra a manó felé fordította.

- Sipor mi lett a medállal, azt is kidobtuk? - kérdezte idegesen, nagyokat nyelve.

- Igen - jött a tömör válasz és Harry azt hitte, ott menten szörnyethal.

- De… Sipor engedetlen volt… és… és… visszalopta… és… elrejtette. - Az utolsó szavakat már csak suttogta, de ez is elég volt hozzá, hogy a két fiú értse. Harry örömében felkapta a manót és megölelgette. Szegény pára nem is tudta, mit kezdjen a helyzettel, őt sohasem dicsérték, ölelésről pedig nem is álmodhatott.

- Hol van most? Hozd ide, kérlek. - az utolsó szót meghallva a manó ismételten sírva fakadt, de hamar összeszedte magát. Intett egyet a fiúknak, hogy kövessék, majd elindult az emelet felé. Megállt egy szoba előtt és belépett. Odabent minden ragyogott, Harry csodálkozott is hogyan lehet, hogy itt minden tiszta, a ház többi részét pedig megeszi a kosz. Már meg akarta kérdezni a manót, mikor Alex egy fényképet mutatott neki. Azon egy fiatal, vékony, fekete hajú fiú állt a keretre pedig azt írták. R.A.B.

- Szóval ez volt Regulus szobája… már mindent értek. - szája apró mosolyra húzódott, ahogy a manó gondosan visszarakta a képet a helyére és a falhoz lépett.

- Szerinted ez jó ötlet? - kérdezte Alex. – Nem mintha nem szeretném a manókat, csak… biztos nem lesz baj belőle? - aggodalmaskodott a kék szemű. De a válasz csak egy fejrázás volt.

- Hol van a medál? - nézett a manó szemeibe Harry. Ott még mindig viaskodást látott, ezért megszólalt.

- Sipor, tudom, hogy nem bízol bennem, de muszáj megkapnunk azt a medált, mert… mert el kell pusztítanunk. Érted? - A házimanó csak bólintott egyet, majd a falhoz lépve megérintett egy követ. Onnan egy rejtett fiók nyílt ki. Harry és Alex közelebb mentek. A titkos rekeszben ott hevert az apró arany függő. Ahogyan Harry a kezébe vette, érezte annak gonosz kisugárzását, így gyorsan elrakta, majd a manóhoz fordult.

- Sipor, szeretném, ha mostantól a Weasley családnál szolgálnál… - a manó heves fejrázása félbe szakította.

- Nem, nem! Sipor nem hagyja el a házat, nem szolgál vérárulókat! - ahogy ezt kimondta, Harry arca elsötétült.

- Megtiltom, hogy így beszélj róluk! Nincs több sárvérűzés és vérárulózás. Világos voltam? - a manó bólogatott. – Azt akarom, hogy menj oda és segíts a házimunkában Mrs. Weasleynek. Nem maradhatsz itt egyedül, még a végén megtámadnak, és nem akarom elveszteni a házimanómat. - A „kis túlélő” tudta, hogy ez hatásos lesz. Azzal, hogy kifejezte a manónak, hogy az ő tulajdona egyet jelentett azzal, mintha azt mondta volna, hogy számít neki a lény, de nem sérti az önérzetét.

- Még valami… ha odaérsz, mond meg nekik, hogy én küldtelek. Viselkedj rendesen, és semmit nem mondhatsz senkinek a nyaklánccal kapcsolatban, ez parancs! - erre megint csak heves fejrázást kapott válaszul. – Ja, és Sipor, gondolkozz el azon, hogy kiket tartasz vérárulónak, mert a sötét varázslók körében Regulus is véráruló lett azzal, hogy ellopta a medált. - Utolsó mondatát kihangsúlyozta és maga is meglepődött a hatáson. A manó talán még soha nem volt ennyire összeszedett, mint most. Mintha új értelmet kapott volna az élete.

- Most menj, és üdvözlök mindenkit az Odúban. - Harry elmosolyodott.

- Igen is Harry Potter… gazdám… köszönöm! – Azzal Sipor hangos pukkanás közepette eltűnt. Még ott álltak egy darabig, mikre Alex végül megszólalt.

- Mennünk kéne. - Harry ránézett és várta a kérdéseket, de azok elmaradtak. Nem tudta mire vélni, hiszen minden normális ember ilyen események után rögtön kérdezősködni kezd. Alex ránézett és elmosolyodott.

- Nem kell mondanod semmit. Tudom, hogy nem rám tartozik, majd ha esetleg valamikor úgy döntesz, elmondod, én itt leszek, de most már tényleg menjünk.

- Rendben mindenem megvan, úgyhogy mehetünk. A Roxmorts melletti kis erdőbe megyünk, a barlanghoz. - Felvette hátizsákját, megfogta a seprűjét, majd közösen megérintették az átváltoztatott hajkefét.

- Oké, indulás három… kettő… egy… - Egy rántás a köldöküknél és már el is hagyták a Black ház területét.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.